Sikerült megvenni az új bútort, de a régi még ennyi idő után is fejtörést okoz? Esetleg költözöl, de nem akarsz mindent magaddal vinni? Netán egyszerűen csak felgyűltek a lomok az évek alatt és meg kéne szabadulni tőle? Na akkor jó helyen jársz, ugyanis mi pont ezzel foglalkozunk. Na jó, kicsit füllentettünk, nem kizárólagosan ezzel, de a fő profilunk a lomtalanítás. Szánj ránk néhány percet és engedd meg, hogy bemutassuk, miért mi vagyunk a megfelelőek a munka elvégzésére. A szöveg egy picit hosszú lesz, mivel szeretünk írni, de hát ez legyen a legnagyobb hátrányunk az életben 😄

A lomtalanítás már a múlté
Egy picit talán erősre sikerült a cím, de valóság alapja azért nyilván van bőven. Ugyebár eddig a lomtalanítás pofon egyszerű volt. Összegyült a családban a kidobandó lom, majd megvártuk az éves, ingyenes lomtalanítást. S amikor eljött a nagy nap, felkerekedtünk és kidobáltunk mindent, amire nem volt szükség. Most viszont mi a helyzet? Hát az, hogy 2026-tól kezdődően már nem kerül meghirdetésre lomtalanítás, így kénytelen az ember magánszolgáltatót kihívni és itt jön a csavar. Nagyon nem mindegy, hogy kit hív ki, ugyanis egyre gyakoribb a gyanúsan olcsó, „ma elintézzük, számla nélkül” típusú ajánlatok. Elsőre nagyon jónak tűnik, de aztán jön a feketeleves:
- hirtelen felszámolásra kerülnek plusz díjak
- a hulladékot nem szabályosan helyezik el
- felelősségek nem vállalnak semmiért (pl.: kár keletkezik az ingatlanban)
A szabályos elhelyezés azért fontos, mivel illegális lerakás esetén a megrendelőre száll a bírság, amelynek kifizetését aztán hosszú, akár éveken át tartó pereskedés után sem fog tudni elkerülni. Higyjétek el, sajnos elég sokszor hívnak minket illegálisan lerakott hulladék eltakarítására.
Lomelszállításra tudunk egy jó megoldást
Ha a rossz zsaru szerepét eljátszottuk, akkor átváltunk jó zsarura. Sok, magát cégnek beállító csapattal ellentétben mi egy leinformálható cég vagyunk, számos referenciával. Ezen kívül mi a következőket biztosítjuk:
- Egyértelmű, követhető árazás rejtett költségek nélkül
- Minden elszállított lomot jogszerűen, dokumentáltan kezelünk és minden elvégzett munkáról számlát adunk
- Udvarias, vicces és tiszta csapat, akik minden rakodást és szelektálást elvégez
- Nem feltétlen szempont, de büszkék vagyunk arra, hogy minden munkán megnevettetjük az ügyfeleinket
- Óvjuk az ingatlanok állagát, mert a legjobb reklám nem a Google vagy a közösségi média, hanem az ügyfél elégedettsége
Lomtalanítás árak
Ahogy fentebb láthattad, nem biztos, hogy a legolcsóbb ajánlat a legjobb. Sőt, valójában a legeslegritkább esetben tudjuk azt mondani, hogy olcsón lehet jót kapni. Mi egy nagyon vékony mesgyén próbálunk egyensúlyozni, hogy a piaci helyzethez képest a legjobb árakat kínáljuk ügyfeleinknek úgy, hogy az ne menjen a minőség rovására. Viszont az munkadíjunkért cserébe egy kiszámítható csapatot és biztonságos, dokumentált munkát adunk. Nem kell éjszaka azon aggódnod, hogy vajon a hulladéktelepre vagy éppen a Dunakeszi mellett található erdőbe vittük-e a hulladékot. Miért pont Dunkaeszi? Azért, mert nemrég olvastuk Facebook-on, hogy egy „hivatalos csapat” oda dobálta ki az elszállított lomokat, amikben sajnos a környezetre rendkívül káros veszélyes hulladékokat is kidobtak.
A legfontosabb dolgot nyilván nem említettük meg, ami az árazás. Az áraink menüpontban találsz egy teljes leírást, hogy mivel foglalkozunk és milyen árakon. Ami nincs ott, azzal is foglalkozunk vélhetően, csak még nem volt időnk bővíteni egy listát. Nyugodtan írd meg miről lenne szó és segítünk.

A főni mindent (IS) lát 😁
Hol dolgozunk?
Lomtalanítás pest megyében
Kicsit menjünk vissza a múltba, 2021 környékére, amikor kezdtük az egészet. Akkoriban mi, a 3 barát (alapítók) leültünk enni egy pizzát és gondolkoztunk mit is lenne érdemes csinálni. Aztán valahogy felreppent, hogy igazából nekünk sok bosszúságot okozott megszabadulni a lomoktól, szóval biztos lenne rá kereslet. Nekünk se kellett több, megalapítottuk a céget. S, lévén kőbányaiak vagyunk, a lomtalanítás Budapest területén kézenfekvő megoldásnak tűnt kezdetnek. Na de itt jön a csavar, ugyanis fiatalság, bolondság, miért kezdjünk kicsiben, ha kezdhetünk nagyban is. Szóval azonnal irányt váltottunk és azt mondtuk, hogy az első mérföldkő, hogy a lomtalanítás Pest megye teljes területén legyen elérhető nálunk. Nyilván mindezt úgy, hogy közben megmutathassuk a többi embernek, hogy ezt a szakmát is lehet szívvel, s lélekkel csinálni. Nem mondjuk, hogy sokat aludtunk, mert keveset, de minden másodpercét megérte, mert mindig nevetéssel teltek a napok.
Itt jobbra vagy ha telefonon olvasod éppen, akkor alulra be is vágtunk egy apró szösszenetet az első munkáink egyikéről. A történethez hozzá tartozik, hogy akkor tájt sok volt az esőzés és az utak nagyon csúsztak, szóval így érdemes nézni. Jaj igen, majd elfelejtettük. Minden akadály ellenére 10 perccel hamarabb kiértünk a címre és minden probléma nélkül folytattuk a munkát a nap további részében.
Lomtalanítás országosan
2023 februárját írjuk, amikor is eljutottunk a következő nagy mérföldkőhöz. Annyira nem titok, mivel a cím elárjulja, de igen, végre a lomtalanítás országosan elérhető nálunk, csak úgy, ahogy a hagyatékfelszámolás vagy lakásürítés szolgáltatásunk is. Elsőre triviális dolognak tűnik, hogy egy cég az ország minden pontján vállal lomtalanítást, de higyjétek el, hogy nem. Hiszen gondoljatok csak bele, hogy:
- Hirtelen megnehezedik a logisztika
- Az autókat úgy kell patika állapotban tartani, hogy azok megállás nélkül mennek minden egyes nap
- Kellenek új emberek, akikben megbízunk, ami lássuk be, manapság nem egy egyszerű feladat
- Végül kivétel nélkül mindenkit a baráti körünkből toboroztunk, mivel őket már ismerjük és bizonyítottak
Egy szó, mint száz, büszkék vagyunk arra, hogy az ország minden pontján dolgozunk. Nem olyan régen például Kiszomnor településen (Románia határának magyarországi oldala) kellett hatalmas mennyiségű autóalkatrészt elszállítani. A kétkedők kedvéért mutatunk egy képet róla, bár nem ide vág. Ugyanis az autóalkatrész veszélyes hulladéknak minősül, amivel szintén foglalkozunk, de csak ilyen off topic-ként raktuk be ide a történetet. Hiszen az önpromó sosem árt.

Miért minket válassz lomtalanításhoz?
Háááát, ha eddig nem győztünk meg, akkor igazából nem tudjuk mivel lehet. Talán annyi, hogyha neked is számít a környezet, valamint fontos a kényelem, akkor mi vagyunk a megfelelő választás. Gyorsan, kedvező áron mindent elszállítunk, tisztaságot hagyva magunk után. Igen, ha kéri az ügyfél, akkor szíves örömmel felsőpörjük az utolsó morzsát is. Elérhetők vagyunk a +36 70 202 7605 telefonszámon vagy ha írásban jobban szeretsz kommunikálni, akkor az info@dualwaste.hu email címen tudunk egyzetetni a munkával kapcsolatosan. Email esetén örülnénk, ha kapnánk néhány képet az elszállítandó lomokról, tárolás formájáról, valamint információt arról, hogy mire készüljünk (lépcső, nincs lift, bármi egyéb).
Ha esetleg mégsem ilyen jellegű szolgáltatásra lenne szükséged, akkor tekintsd meg további szolgáltatásainkat, esetleg partnercégünk, a Fuvar Vadász kínálatát. Amennyiben sem itt, sem a Fuvar Vadász oldalán nem találsz megoldást a problémára, akkor is nyugodtan keress meg minket telefonon vagy emailben, mivel általában mindig tudunk segíteni valamilyen formában. Ha mást nem, iránymutatást tudunk adni, hogy mégis merre lenne érdemes elindulni az ügy megoldásának érdekében.